Saját fejlesztéseim

Régebben, amit a cég életében az ifjonti hév időszakának nevezek, még saját termékeket is szerettem volna piacra dobni. Kis pénzből első körben olcsó terméket lehet fejleszteni. Akkor, 2001 tájékán jelent meg a PVDF, mint ferroelektromos tulajdonságú műanyag. Nagyon rugalmas anyagról van szó, ami deformáció hatására, már a legkisebbre is, feszültséget ad le a kivezetésein. Két nap alatt készen volt egy légzésfigyelő, amit a gyerek meglévő ágybetétjébe kellett csak berakni. Egy 4x2 cm-es lapkáról van szó. A piacon akkor és most is nagy műanyag lapokkal dolgoznak. Olcsó termék, de a piaci befuttatása milliókba kerül, ami nem megy, így egy dobozba került, nem is tudom, hol van. Aztán egy nagyobb és komolyabb műszerbe fogtam bele. A 2004 tájékán itthon kapható pulzoximéterek drágák és kis tudásúak voltak. A pillanatnyi értékeken kívül mást nem tudtak a 100 ezer forintos kategóriában. Ekkor kezdtem el egy saját fejlesztésű készüléket, amin alsó és felső riasztási határértékeket lehet beállítani, eltárolja az utolsó 24 óra adatait, melyet utána ki lehet olvasni számítógéppel az USB porton keresztül. A készülék lelkét PIC-kel oldottam meg, a kijelző vezérlése is saját fejlesztés. Grafikus kijelzőt kapott, hogy a pulzushullámot is meg tudja jeleníteni. A fejlesztés kb. fél évet vett igénybe, de a finomításokra még egy fél év elment. Elkészült az egyetlen működő prototípusa, majd teljesen leállítottam a fejlesztést, mert ennyi idő alatt kínai cégek ugyanezt megcsinálták és a mi önköltségi áraink feléért árulták. Rögtön nem törtem le, új dobozt kerestem és plusz funkciókat. A Bluetooth-t. A készülék Bluetooth-on küldte a real-time adatokat a számítógépre, majd androidos okostelefonra. Ezekkel is leálltam, mert egyedül fejlesztem, egyedül kellene a reklámot is megcsinálnom és emellett még a cégem által forgalmazott termékeket is menedzselni, tartani a kapcsolatot ügyfelekkel. Azért írtam ezt a kis bejegyzést, hogy nyoma legyen, egyszer fejlesztettem valamit és az utánam jövők megértsék, miért nem lehet ezeket a dobozokat kidobni a kukába. :)

Az alábbi képeken és videókon a készülékeim láthatók fejlesztés alatt és után.lca4_web.gif

lca2_web.gif

lca3_web.gif

lca1_web.gif